Nyáron, hivatalosak voltunk az akkori barátom unokatesójának az esküvőjére. Egy szombati napra esett. Elég eseménydús napunk volt és kicsit meg is voltunk csúszva az idővel. 15 órakor kezdődött  a polgári szertartás,itt már kezdődött a probléma. 15:15 még itthon voltunk. No para, besurranunk. Azzal nyugtattam magam egészen odáig, hogy biztos sokan lesznek mindenki állni fog és észrevétlenül be tudunk surranni anélkül, hogy bárki is észrevenné. Hát tévedtem. Mindenki ült és az ajtó nyílására és a magas sarkúm hallatára az összes szempár az ajtóra meredt. Lehajtott fejjel ballagtunk a helyünkre és éreztem, hogy az arcom színe nem az a pirosítómnak köszönhető. Ekkor azt éreztük, hogy ennél cikisebb már nem is lehet. De a csattanó még csak ez után jött. Véget ért a polgári, jött a templomi. Vissza kellett mennünk a kocsihoz. Úgy gondoltuk, majd hozzácsapódunk a társasághoz, amikor a templomhoz értünk észrevettük, hogy már csukódnak az ajtók. Persze már itt is mindenki a helyén ült. Topogtam a kis rózsaszín cipellőmbe, amikor a kő egyetlensége miatt beakadt a sarkam és egy nem igazán templomba illő szó hagyta el a számat egész hangosan.  Leltünk. Majd eljött a pillanat, amikor fel kellett állni, és amikor tudatosult bennünk valami nagyon lényeges dolog. Ekkor a kedves ex barátom felém fordult és próbálta halkan és diszkréten közölni velem, hogy ’’ezek nem is azok’’ ekkor nem igazán értettem mit akar ez jelenteni. Visszakérdeztem, erre közölte velem, hogy valószínűleg rossz esküvőre jöttünk. Ekkor van az a pillanat, amikor a lehető leghalkabban kéne kuncognod és minél jobban vissza akarod, tartani annál inkább nem megy.  Intézett felém egy olyan kérdést hogy: Na, most mit csináljunk? Ekkor még az a maradéktartásom is elszállt és teljes erőmből elkezdtem röhögni. Elindultunk az ajtó felé.  Az ajtóba álló férfik kérdezték, mi a gond, hogy ilyen hamar távozunk. Ekkor már egyikőnk száját nem tudta elhagyni értelmes mondat a röhögéstől.  Nem volt mit tenni elmondtuk nekik is ekkor már ők is szakadtak a röhögéstől. Ekkor rájöttünk nem csak a menyasszony és a vőlegény nem stimmelt, de még  a templom se. Ekkor kocsiba ültünk megkerestük a tömeget leparkolunk és kicsit gyorsabb léptekkel a sor végére siettünk és beálltunk a sor végére mintha eddig is ott lettünk volna. Így történt az, hogy 10 perc alatt 2 esküvőn is tiszteletünket tettük.

Oldal: Cikis storyk amik tényleg megtörténtek
♥ Minden lánynak kell egy rózsaszín világ ♥ - © 2008 - 2024 - vattacukorfelfo.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat